A nagy szekrényvásárlásom története!
Egy-egy bútor vásárlás minden ember vagy család életében eljön. Vagy azért, mert már nem férnek el a cuccok a régiben, vagy a régi nem megfelelő az adott igényeknek, vagy csak úgy…
Nos nálam ez a döntés azért jött el, mert szeptember 1-től megszűnt a munkaviszonyom és gondoltam még utoljára a fizetésemből beruházok egy szekrényre, aztán két legyet ütök egy csapásra, mert akkor születésnapomra is megajándékozom magam.
A normális embereknél általában ez úgy történik, hogy van egyfajta elképzelés a bútorról, megvannak a méretek, ahova befér. Elmegy a bútoráruházba, kiválasztja, és ha szerencséje van, a saját autójával hazaviszi, ha nincs ekkora szerencséje, akkor jó pénzért az áruház házhoz is szállítja nagyon szívesen, vagy a neten megkeresi és megrendeli. Manapság már általában lapraszerelt állapotban szállítják a bútorokat. Nos egy normális embernek ez sem gond, mert otthon kiszedi az alkatrészeket a dobozból, előveszi a használati utasítást és fáradságot és időt nem sajnálva összeállítja a puzzle darabokat.
Nos ez nálunk nem ilyen egyszerűen történt, miért is történt volna, akkor azok nem is mi lennénk.
Az elképzelés megvolt, a hely adott volt. Következett a bútor kiválasztása. Fel a netre! Először megnéztem a nagyobb áruházakat, Ikea, Kika. Ikeával leveleztem, náluk ilyen méretekkel rendelkező bútor nincs. Szintén így jártam a Praktikerrel is. Felhívtam telefonon a Kikát, mert nekik aztán az akadálymentesítés a honlapjukon nem ismert. Elmondtam az illetőnek, hogy mit is szeretnék, erre ő közölte, hogy menjünk be és biztosan találunk megfelelőt. Mondom neki, hogy nem tudunk bemenni. Erre valószínű más kommunikációs síkra kerültünk, mert megint csak azt mondta, hogy menjünk be és személyesen segítenek. No gondoltam, akkor ezt a vonalat is hagyjuk.
Tovább keresgettem a neten. Nem sok volt a választék, de egy-két megfelelő szekrényt találtam. Ezeket a hivatkozásokat át is küldtem látó embereknek, akiktől véleményt is kértem, hogy jó lenne-e a mi kis lakásunkba a szekrény. A fő szempont az volt, hogy polcos szekrény legyen, beférjen a sarokba, és hát most jön a lényeg, neee lapraszerelt legyen, mert neeem tudjuk összeszerelni, akármennyire is szeretnénk!
Nem is olyan sokára találtunk egy majdnem megfelelő szekrényt és többször is megnéztem, meghallgattam, „nem lapra szerelve szállítjuk”!
Na ez szuper, megrendeljük!
- augusztus 17-én megrendeltem a szekrényt az interneten keresztül, előre utalás opciót választva.
Augusztus 21-én írtam egy e-mailt a cégnek, hogy egyáltalán megkapták-e a rendelésemet. Írták, hogy természetesen megkapták és utalhatom a vételárat is. A cég honlapján fenn van, hogy kb. 2-4 hét a szállítási idő. Telefonon értesítenek 5 nappal elöbb, hogy mikor szállítják a bútort. Na megnyugodtam, feltudunk készülni a szállításra és azt a bútort is eltudjuk tüntetni, aminek a helyére kerül.
Szeptember 10. hétfő. Csörög a telefonom 10 órakor, hogy 11:30-kor szállítjuk a szekrényt. Hümmm… Ez öt nappal elöbb? Hát mondom, hogy az nem lesz jó, mert a Férjem nincs itthon. Na jó mondja a pasi, akkor 12:30. Hát mondom az sem jobb, de ha végre már hozzák, akkor hozzák csak. Szóltam Robinak, hogy ha tudna, jöjjön haza kicsit elöbb, mert végre hozzák a szekrényt. Na gyorsan (magamhoz képest), kipakoltam a szekrényből. Várok…. Várok…..
12:07-kor megint csörög a telefonom, hogy rossz híre van, most pakolták fel a kocsira a szekrényt és sérült a sarka, úgyhogy mégsem hozzák, de a héten még mindenképpen felhív.
Na pufff!
Adrenalin vissza, rossz hírt közöljük Robival.
Jött újabb várakozás….
Vártunk, vártunk, míg Robi már nem bírta és szeptember 26-án felhívta a csodás céget, hogy mi van a szekrénnyel. A pasi azt mondja, hogy pénteken jön a szállítmány. Robi mondja, hogy már rég kifizettük a szekrényt, esetleg az idén még kiszállítják-e. Erre a pasi azt mondja, hogy nem kellett volna kifizetni.
Szééép…. Akkor talán fel sem kellene ajánlani ezt a lehetőséget nem?
Ekkor én még türelmes voltam, hisz én rendeltem, nem ők kerestek engem. Robi pedig levezette a feszültséget és újra várakozó álláspontra helyezkedtünk.
Eljött a szeptember 28. péntek. 10:30 körül csörög a telefonom.
Hang: Butorcsalád, szállító, 10 perc múlva érkezem….
Én: Hümmm…. Hümmm… öööö….
Hát na jó, valahogy megoldjuk….
Hang: Vagy tudok még menni visszafele 12 órakor.
Én: Az sem jobb, de jöjjön!
Nagyon ideges lettem újra, de se baj, valahogy megoldjuk. Most már nem hívtam Robit, hátha még sem jön össze a projekt.
11:45 körül újra telefon.
Hang: pár perc és érkezem.
Hát erre már nem tudtam mondani semmit…..
Megérkezett egyedül. Csodálkoztam is rajta, hogy egy 47 kg-os szekrényt egyedül cipel, gondoltam, valami nagyon-nagyon erős ember lehet. Behozta a szoba közepére és kérdezte, hogy hova tegye. Nagy meglepődve kérdezem, hogy ez lapraszerelt?
Mondja, hogy igen, ők csak lapraszerelt bútorokat szállítanak.
Hűű… már a hallásommal, meg a felfogásommal is gond van….
Mondom, állítsa a falhoz.
Kérdezem tőle, hogy azt a másik szekrényt el tudná-e vinni.
Háát, először csak hümmögött, meg nézte, hogy mennyire nehéz, meg nincs helyük, de azért elvitte a kiskocsijával, amivel a lapokat hozta.
Az interneten az van fenn, hogy a vevőnek át kell nézni az árut és utána kell aláírni az átvételt igazoló papírt.
Na ez úgy történt, hogy már indult kifele és akkor jutott eszébe, hogy a számlát majdnem elfelejtette odaadni. Adott egy A-4-es papírt és ennyi.
Húúú, nagyon-nagyon ideges lettem!
Kellett-ez nekem!
Nem is gondolkodtam, már nem tudtam, felhívtam a volt kolléganőmet és megkértem, hogy a Fiával eltudnának-e jönni összerakni ezt a sz…..
Mondta, hogy nyugodjak meg, nem lesz semmi baj, megbeszéli a fiával és hétfőn munka után jönnek és összerakják.
Robi is közben hazaért és közöltem vele, hogy mi történt.
Erre Ő nagyon ideges lett és felhívta a csodálatos céget!
Kérdezte, hogy vakon mi a francot csináljunk ezekkel a lapokkal. A pasi közölte, hogy jobban meg kellett volna nézni, hogy mit rendelünk és még azt tudják csinálni, hogy visszaviszik.
Aha… A visszaszállítást a vevőnek kell megoldani és a vételár teljes összegét sem adják vissza.
Na meg az ember nem azért rendel bármit, hogy utána visszaadja, hanem azért, mert talán szüksége van arra a dologra.
A hétvégén együtt voltunk a dobozba pakolt lapokkal.
Hétfő délután jött a felmentő csapat!
Egyből a földre fektették a témát!
Kibontották a dobozt és akkor jött a következő meglepetés!
Hol van a „játékszabály”, vagyis a rajz, ami alapján össze kell rakni a cuccot.
Hát, sehol…..
Na jó, akkor legalább nézzük meg a neten, hogy hogyan is nézne ki összerakott állapotban.
Ez a két csodálatos logikával megáldott ügyes ember Anya és Fia 2,5 óra alatt összerakta a szekrényt, úgy ahogy kellett. A millió csavar és a deszkák a helyükre kerültek úgy, hogy egyszer sem kellett szétszedni.
Sajnos az volt az örömben az üröm és a legrosszabb érzés nekem és Robinak is, hogy nem tudtunk segíteni az összeszerelésben.
Na jó, ez nem teljesen igaz, mert Robi egy pár kicsi szeget beleverhetett a szekrény hátuljába, mert az úgy sem látszik!
Íme ilyenkor lehet azt mondani, hogy oly kevés az az ember aki nem csak mondja, hogy :”szóljatok, ha segítség kell mert nagyon szívesen segítünk” mert ez sajnos nem igaz!
Sajnos a látó emberek akik felajálják segítségüket csak az adott helyzetben és pillanatban mondják. És ez tény!
Aztán pedig itt vannak eme nagy vállalkozók kis cégek akik úgy látszik megerőltetőnek találják, ha dolgozni is kell!
Ez utánn ettől a cégtől biztos, hogy semmit sem fogunk rendelni és nem is ajáljuk senkinek sem! Már, ha nem akarnak úgy járni mint mi!
Egyébként hozzá tartozik a történethez, hogy a cég bunkó stílusában beszélő munkatárs felajánlotta, hogy plussz pénzért kijön valaki és összerakja azt a szekrényt amit az oldalukon összeszerelve hirdettek meg!
Czikoráné Szabó Éva